Dr.Sandra Sándor - Lágylézer terápia I-II

Dr.Sandra Sándor - Lágylézer terápia I-II
Dr.Sandra Sándor - Lágylézer terápia I-II
Dr.Sandra Sándor - Lágylézer terápia I-II
Dr.Sandra Sándor - Lágylézer terápia I-II
Előszó

Üdvözlet az olvasónak, aki Sandra Sándor nagy ívű munkáját olvassa.
A könyv elolvasása során az elismerés mellett éreztem, és újra átéltem a régi idők hangulatát és emlékeit. Az 1980-as évek elején, amikor létrejött a lézerekkel foglalkozó első hivatalos, tudományos testület, a Magyar Tudományos Akadémia Lézerfizikai és Spektroszkópiai Bizottsága – benne Antoni, Bánhidy, Kroó, Mester professzorokkal és Szabó Gábor tanár úrral –, fiatal orvosként hallgattam és csodáltam a magyar lézergyógyászat megalapítóinak véleményét. Jegyzőkönyvvezetőként pedig szorgalmasan írtam le az elhangzottakat, összegyűjtögetve minden szót. Ezekből az szavakból, gondolatokból indultak el a tettek, amelyek iskolákat hoztak létre, és kiterjesztették, terebélyessé növelték a magyar lézergyógyászatot.
Nem gondoltam akkor, hogy negyedszázaddal később engem ér a megtiszteltetés, hogy ismét tollat foghatok a kezembe, de most már nem jegyzőkönyvet írok, hanem méltatást ugyanarról a témáról, a lézerről.
Sandra Sándor professzor könyve, melyet a lágylézer-terápiáról szerkesztett és írt, korunk színvonalán ad áttekintést a lézerek fizikai tulajdonságairól, a szövetekre gyakorolt hatásairól, a felhasználás lehetőségeiről és módjáról. Tisztázza a fizikai, biológiai és gyógyászati alapfogalmakat, ismerteti azoknak a szerveknek a struktúráját és működését, ahol a lágylézereket felhasználni tudjuk.
Foglalkozik ezen kívül a lézerek és az emberi szervezet komponenseinek kölcsönhatásaival, a lágylézer-terápia eszközeivel, az alkalmazás indikációival és a szóba jöhető összes következményével.
A könyv nagyon értékes része a lehetséges szövődmények felsorolása, azok kialakulása, megelőzésük és kezelésük ismertetése.
Sandra Sándor könyvét alapmunkának tekintem, amely az irodalom alapján a saját tapasztalatokat dolgozza fel, összegzi és nyújtja át a lézerrel foglalkozó magyar orvosoknak – a betegek érdekében.
Fogadják a könyvet érdeklődéssel abban a biztos tudatban, hogy értékes gondolatokat tartalmazó, jó stílusban megírt könyv lapjait olvashatják. Prof. dr. Kásler Miklós



A háziorvosi ellátásban is eredményesen – és egyre gyakrabban – alkalmazott (magyarosan lézernek nevezett) eszköz a laser betűszóból képződött (light amplification by stimulated emission of radiation) rövidítéséből. Orvosi alkalmazása 1964-ben kezdődött a nagy teljesítményű sebészeti (kemény lézer) eljárásokkal. Magyarországon pedig1966-ban az Orvosi Hetilapban már cikk jelent meg Mester Endre professzor tollából a sajátos („lágy lézer”) biológiai hatásáról, mely a hőhatást nem okozó biostimulációs kísérletes munkák után sokrétű klinikai alkalmazásokhoz vezetett. Ma már az amerikai FDA (Food and Drug Administration) honlapján is a tudományos bizonyítékokon alapuló eljárások között található a biostimuláció.

A magyar nyelven elérhető szakkönyvek legújabb – és immár két kötetes – formája több annál, mint kezelési receptek gyűjteménye. A széleskörű áttekintéssel szerkesztett könyvet Prof. Kásler Miklós joggal nevezi alapmunkának már csak azért is, mert a 36 szerző közös munkájával készített anyag nagy körültekintéssel és részletességgel mutatja be a téma minden részletét.

A 955 oldalas könyv gazdag rajzos és képi illusztrációval, táblázatokkal, olvasmányos stílussal segíti a rendszeres tájékozódás mellett a hirtelen adód kérdésekre adható válasz gyors megtalálását: azaz egyszerre tankönyv is és kézikönyv is.

Fizika, anatómia, immunológia, endokrinológia, mikrocirkuláció és nyirokkeringés, neurofiziológia, fájdalom patofiziológia, cellularis és subcellularis mechanizmusok, szabad gyökök összefüggései, kronobiológia, a fényelnyelés speciális molekuláris mechanizmusai, fotoszenzibilitás célzott elméleti elemzései szerepelnek egyrészt. A napi klinikum szerepel másrészt izotópdiagnosztikai, hygienes, ergonómiai, kezelési hibák elkerülését szolgáló fejezetek, szemészeti, fül-orr gégészeti alkalmazások, traumatológiai és katonai orvoslási fejezetek, reumatológiai és rehabilitációs megközelítések sorakoznak. Külön témák a gerinc, a láb, az algodystrophia, a sportsérülések. A gyógytornász munkáját segítő alkalmazások, migrén, neuralgiák, paresisek, gerontológiai, onkológiai ellátás, vacularis betegségek, sebek, fekélyek decubitusok, égés, fagyás, diabetes okozta eltérések következményei, speciális gyermekgyógyászati, idegsebészeti, szájsebészeti, általános orvosok számára is fontos temporomandibularis ízület egyaránt szerepelnek. A várandósok és pacemaker viselők ellátásának szabályai, pszichológiai aspektusok, továbbá adminisztrációs, üzemeltetési, biztonságtechnikai sem maradtak ki.

A fenti hosszú felsorolásból nyilvánvaló, hogy egyrészt szakorvosi, másrészt ennek folytatásaként a háziorvosi ellátásban is sikeresen alkalmazhatók a lézerkezelések, ha ez szakszerű indikációkkal, szakszerű technikával és kellő szakmai körültekintéssel történik. A „hogyan kezeljünk” könyvek mellett egy ilyen részletesebb könyv a miértekre, a tudományos hátterekre, a meddig-re és a hibák elkerülésére vonatkozó kérdésekre is választ ad. A megelőzés, a gyógyítás, a rehabilitáció és gondozás témakörökben egyaránt ott van, ott lehet a hőhatással nem járó lézer kezelés.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a Sandra Sándor professzor szerkesztésében megjelent új könyv nem csak azok érdeklődésére tarthat számot, akik már használnak lézer berendezéseket, hanem azon érdeklődők is hasznos ismereteket gyűjthetnek, akik megalapozott szakmai tájékozódásra tartanak igényt a számukra még új eljárásokról. Dr. Mester Ádám
30.6
To Favourites
Recommend
Print
Comparison
Question about the product
Info
Info
Árgép.hu szállítási idő
2 nap
Article No.
Dr_Sandra_Sandor_lagy_lezerterapia_I-II
WebShop System